Mit adott nekem a Youth Platform? - Pálvölgyi Ádám

Pálvölgyi Ádám vagyok, harmadéves Építészmérnök hallgató, aki a szakmáján kívül rengeteg más témával, területtel előszeretettel foglalkozik. A kreatív alkotás szinte minden területe örömmel tölt el, például imádok rövidfilmeket készíteni az utazásaimról, szeretem megmutatni a világot az én szemszögemből a fotózáson keresztül, és a képzőművészetek gyakorlása is boldoggá tesz.

Pálvölgyi Ádám

A Youth Platformmal 2017-ben kerültem kapcsolatba, és azóta számtalan élményemet és tapasztalatomat köszönhetem a csapatnak, úgy érzem sokat fejlődött a kapcsolatteremtési képességem, főleg nemzetközi közegben, valamint segített a projekt alapú feladatmegoldás elsajátításában. A közösségben barátokra és számtalan jó ismerősre leltem, akikkel a járvány alatt is tartottam a kapcsolatot. Legszívesebben a Dublin-ban töltött napokra emlékszem vissza, amikor inspiráló emberekkel inspiratív környezetben dolgoztunk, valamint esténként nagyon jól szórakoztam a barátaimmal.

Jelenleg a számomra talán legsokoldalúbb mérnöki és művészeti ágat tanulom: építészetet. Három éve kezdtem el a BME osztatlan képzését, ahol a legjobbat próbálom kihozni magamból, részt veszek nemzetközi pályázatokon, kutatásokban, és Tudományos Diákkonferencián is. 

 

Talent is a special kind of natural resource that is available in every country.