Global Talent Mentoring: Egy központ a világ bármely részéről érkező, a STEMM területén legtehetségesebb fiatalok számára – „Az egyik legjobb, amivel találkoztam”

Dr. Fair egyike a világ számos, nagy tiszteletnek örvendő STEMM szakértőjének, aki a Global Talent Mentoring keretében önkéntesen olyan fiatalok mentorálására fordítja az idejét és a szaktudását, akik kivételesen tehetségesek a természettudomány, technológia, mérnöki tudományok, matematika, illetve orvostudomány (angol rövidítéssel: STEMM) területén.

A Global Talent Mentoring pilot-szakasza 2021 áprilisában indult el, és azóta már több mint 30 ország több mint 250 kiemelkedően tehetséges résztvevője élvezhette a nemzetközi online mentoring program előnyeit. A Global Talent Mentoring partnerszervezetei a STEMM területén kivételesen tehetséges és nagyon motivált tanulókat (16 éves kor körüli fiatalokat) jelöltek a Programra a világ minden részéről. Ezek a jelöltek egy átfogó jelentkezési folyamaton mentek át, és közülük választották ki azokat, akik mentoráltként most részt vehetnek a Programban. Minden egyes mentorálthoz hozzárendeltek egy szakértőt ugyanazon STEMM területről, akivel így mentor-mentorált párt alkottak. A Program lehetővé teszi, hogy a mentoráltak akár 10 évig is részt vegyenek benne, és így a diákok saját egyéni tanulási útvonalaikat követve egy-egy STEMM terület kiváló művelőivé válnak. A személyre szóló mentorálás megkönnyítése érdekében az online platform többféle kommunikációs csatornát is nyújt, úgymint e-mailezés, azonnali üzenetküldést (csevegést) és videokonferencián való részvétel. Ezen felül zártkörű, csak a tagoknak szóló közösségi teret is képez, ahol valamennyi résztvevő kapcsolatba léphet egymással.

A Global Talent Mentoring szorosan és rendszeresen figyeli a résztvevők tevékenységét és élményeit olyan képzett program-képviselők segítségével, akik a résztvevők igényeivel is foglalkoznak, hogy lehetőleg pozitív tapasztalat legyen számukra a mentoring. Mindezen felül kutatásokon alapuló képzési anyagok is rendelkezésre állnak olyan témákról, mint az elvárások összehangolása és a célok kitűzése, melyek útba igazítják a résztvevőket a tartós és sikeres mentoring kapcsolat kiépítésének fő szakaszai során.

Annak érdekében, hogy a résztvevők a lehető legjobb élményeket szerezzék, négyéves felkészülés előzte meg a Programot, amely során a program koncepciójának alapjául szolgáló kutatások áttanulmányozása, a speciális online platform kialakítása, illetve a 6 kontinensre kiterjedő, mostanra 48 együttműködő partnert számláló, és folyamatosan bővülő hálózat kiépítése történt meg. A Global Talent Mentoring teljesen ingyenes, a tulajdonosnak, az UNESCO által is elismert Hamdan Bin Rashid Al Maktoum Foundation for Distinguished Academic Performance-nak (Dubai, Egyesült Arab Emírségek) köszönhetően. A Global Talent Mentoring finanszírozását a Hamdan Alapítvány négyéves kutatási ösztöndíja tette lehetővé, a kutatás a németországi Regensburgi Egyetemen zajlott. A Global Talent Mentoring program igazgatója, Prof. Dr. Heidrun Stoeger, a Regensburgi Egyetem Iskolakutatási, -fejlesztési és -értékelési iskolájának vezetője találta ki magát az elképzelést, és a csapatával együtt ő építette fel az elkötelezett partnerek globális hálózatát és alakította ki a személyre szabott online platformot. Ez az online platform lett mára azoknak a világ minden tájáról érkező résztvevőknek a találkozóhelye, akik ennek az exkluzív, kutatási eredményekre épülő és hosszú távú mentorprogramnak az előnyeit élvezik. A Global Talent Mentoring 2022 tavaszán indítja második mentoring ciklusát az új résztvevőkkel.

Ha további információkat szeretne kapni a Programról, a partneri részvételről és az önkéntes mentorságról, kérjük, látogasson el a www.globaltalentmentoring.org oldalra.

 

Talent is a special kind of natural resource that is available in every country.